JENŐ HUBAY
Életrajz

Hubay Jenő 1858 szeptember 15-én született Pesten. Eredeti nevét 21 évesen változtatta Huberről a magyarosan csengő Hubayra. Hegedűtanulmányait apjánál, Huber Károlynál (1828–1885) kezdte, aki a Nemzeti Színház koncertmestere és karmestere volt, valamint a Nemzeti Zenede hegedűtanára. Hubay 1873 őszétől a kor leghíresebb tanáránál, Joachim Józsefnél folytatta tanulmányait Berlinben. 1876 tavaszán fejezte be tanulmányait, és hazatért, hogy Liszt Ferenc mellett lehessen Budapesten. Barátságot kötött a mesterrel, akivel számos alkalommal játszott együtt (többször a 12. rapszódiát és Beethoven Kreutzer szonátáját adták elő).

Hubay 1878 májusában Liszt tanácsára Párizsba utazott, ahol hamarosan a zenei szalonok keresett vendége lett. A következő években sikeres turnékat tett Franciaországban, Angliában, Belgiumban, Hollandiában és Magyarországon. Nem sokkal Párizsba érkezése után megismerkedett Henri Vieuxtemps-nal, aki a magyar ifjúban látta meg saját művészete örökösét. Vieuxtemps 1881 nyarán, halála előtt Hubayt javasolta a Brüsszeli Konzervatórium hegedűtanszékének élére, abba a pozícióba, amelyet korábban ő maga és Henryk Wieniawski töltött be. A belga király 1882. február 8-án nevezte ki Hubayt Európa egyik legelső hegedűs állásába.

Hubay négy és fél évet töltött Brüsszelben, majd 1886 nyarán Liszt és a Kultuszminiszter hívására hazatért Magyarországra, hogy átvegye a Zeneakadémia hegedűtanszékének vezetését. Letelepedett Budapesten, és utazó virtuózból egyre inkább a zeneszerző és a magyar zenei élet vezető személyisége életmódjára tért át. 1919-től 1934-ig a budapesti Zeneakadémia igazgatói tisztét is betöltötte. (Az intézmény 1925-ben Hubay javaslatára vette fel Liszt nevét. Ma Liszt F. Zeneművészeti Egyetem.)

Hubay itt a világ egyik vezető hegedűiskoláját hozta létre. A század első éveiben feltűnt kivételes tehetségek, Geyer Stefi, Vecsey Ferenc és Szigeti József után jött Telmányi Emil, Eddy Brown, Arányi Jelly, Ormándy Jenő, Koncz János, Pártos István, Rubinstein Erna, Fehér Ilona, Székely Zoltán, Zathureczky Ede, Gertler Endre és Wanda Luzzato. A világhírű vonósnégyesek, mint például Waldbauer–Kerpely, a Hauser–Son, a Léner, a Róth és a Végh Kvartett is Hubay iskolájából került ki.